Egy mozibuzi kultnaplója

Az Assassin's Creed a félreértések filmje. Persze, nem nézői oldalról, a probléma itt most sokkal inkább a készítők mentalitásában gyökerezik. Aki korábban ismerte, és szereti a középkori bérgyilkos-univerzum interaktív epizódjait, most biztosan sír a sarokban. A filmváltozat ugyanis minden, csak épp nem az, amiért annyian játszották Altair, Ezio és a többiek kalandjait. De ettől még működhetne a film, nem?

A fájdalmas rész már az első néhány perc után tetten érhető, amikor a Ubisoft logó beúszik a vászonra, és nyomatékosítja, hogy az a kiadó áll a film mögött, aki a játékaival annyi emberhez képes volt eljutni. Nélküle sem lenne jobb a kész produkció, viszont kevésbé hatna fájóan, hogy szakemberek ennyire félregondolták, hogy miért is szeretünk annyian a középkori Jeruzsálem, vagy a reneszánsz Olaszország utcáin sétálgatni, és épületek tetejére mászkálni.

Az Assassin's Creed mozi sajnos ezt a fajta élvezetfaktort csak részben tudja szállítani a nézőnek, története inkább a jelenben játszódik, amit bárki átugrott volna már régebben is, amikor csak tehettük. A jelen szál egy halálraítélt rab, Cal Lynch (Michael Fassbender) körül forog, aki nem tud nyugodni a sírban, ugyanis egy titkos társaság kimenti a halál torkából, hiszen a felmenői között van az a híres középkori bérgyilkos (Aguilar), aki utoljára volt kapcsolatban az Éden Almájával. A high-tech kütyükkel és modern "rehabilitációs" intézménnyel felszerelt titkos társaság legfőbb célja, hogy a híres ereklyét megkaparintsa, ugyanis azt felhasználva világuralomra törhetnek. Ugyan a fogvatartók célja nem egyezik, Cal-on áll, vagy bukik az egész akció. Egy Animus nevű gépre kapcsolva, amolyan virtuális valóságként, próbálják rekonstruálni a férfival a múltban történteket, hogy felfedje előttük a rejtélyes grál hollétét. Cal pedig nem tudja pontosan, hogy miért is küzd, mi forog kockán a falmászások, és középkori ugrabugra kapcsán.

Ez papíron nem hangzik olyan rosszul. Sőt, önmagában a film sem kimondottan rossz, inkább nevezném unalmasnak, az alapkoncepciót hírből nem ismeri alkotásnak. Ami azért problémás, mert a videojátékos átok újabb nyertesét avathatjuk fel a személyében. A baj nem abban gyökerezik, hogy az Assassin's Creed jelen szálát teljesen hanyagolni kellett volna, hiszen anno ugyanígy indult a mese, de mintha a 2007-ben kiadott első rész főbb problémáival kellene itt is szembenéznünk. Bár a baj picit még ettől is mélyebben van.
Érthetetlen okokból a AC film a jelenre koncentrál, és olyan szolgaian ékel be középkori jeleneteket, mintha kényszerítenék rá. Ezek többnyire jól néznek ki, de üresek. Vizuálisan egy barna, füstös massza a filmnek ezen részei, amire a rajongók habzó szájjal mondhatnák, hogy dee, a spanyol inkvizíció ilyen volt, korhű, bla bla. Ez még nem ad rá okot, hogy minden középkori jelenetnél ásítozni kelljen, és hogy a füsttel vágják ki magukat a kreativitás hiányából. Mert így érthetetlen, hogy a közel ennyi pénzből készülő sorstárs blockbustereket (legjobb példa rá A Nagy Fal) hogyan járatták vizuálisan csúcsra, és az AC miért néz ki úgy, ahogy.Egy ostoba kuszaság az egész, amit itt két óra alatt nézünk: mind a történet, mind a karakterek a forgatókönyv zsákutcáinak elnagyolt résztvevői. A sztori által felvetett kérdések nagy részére a film után sem tudunk válaszolni. Mi az Éden Almája? Hogy juttatja világuralomra a templomosokat? Hogyan lenne képes a doktornő megalkotni belőle az erőszak ellenszerét? A sor pedig csak folytatódik.Ebben a taposóaknás forgatókönyvben pedig a karakterek sem tudnak mihez kezdeni magukkal. Cal egy semmirekellő alak, akit képtelenség megkedvelni, hiszen olyan rohadékra van írva. Ez a film végére sem fog változni, ami baj, hiszen ha sem őt, sem Aguilart nem tudjuk a keblünkre ölelni, akkor mégis kivel szimpatizáljunk? A templomosokkal? Pont annyira kevés az információnk egyébként a másik oldalról, hogy tisztes távolban maradjunk az antagonisták is, a film végén pedig egy idióta cselekményvezetési bakitól a fejünket fogjuk szorítani.Így marad nekünk az IKEA-stílusú szobabelsők bámulása, néhány ugrabugra a vészterhes Spanyolországban (ahol semmit nem tudunk meg a politikai berendezkedésről, a nevezett szembenállásról, vagy úgy önmagában semmiről, amibe kapaszkodhatnánk), egy illogikus Animus-gépezetben mórikázó Fassbender (aki legközelebb óvatosabban vegyen részt ekkora marhaságokban), és nagyívű mondatok hallgatása, amik kötik az Assassin's Creed-et a legfélreértettebb videojátékból készült filmek közé, aminél vagy az unalomtól fogunk bealudni, vagy a széktársunkat fogjuk csesztetni mélységes felháborodásunkban. Requiescat in pace.