Egy mozibuzi kultnaplója

Carrie (2013)

Sokan felhördültek, amikor meghallották, hogy De Palma kulthorrorjából (?) egy remake-et tervez Hollywood. Ezzel önmagában nem is lett volna különösebb baj, King első regénye tartogatna annyit magában, hogy egy újabb értelmezés keretében újra megelevenedjen a filmvásznon.

Az új Carrie azonban majdnem pontosan ugyanazt a csapásirányt követi, mint a régi. Persze tartogat érdekes újdonságokat (Mrs. White mélyebb vallásosságának bemutatása, az erő modernebb megvalósítása), viszont néhány ponton vészesen alulmúlja elődjét. Elsőnek abban, hogy Carrie-t 2013-ban egy relatíve attraktív színésznő kelti életre. Chloë Grace Moretz haja és sminkje ugyan próbál rondítani egyébként gyönyörű arcán és megjelenésén, de hiteltelen ebben a szerepben. Színészi játéka bőven meglenne hozzá, de messziről kiszúrjuk, hogy nem ő volt a legjobb választás a csúnyácska, cikizett lány szerepére. Másrészt pedig a film ok-okozati összefüggései, motivációhiányai nyesik el a torkát a produkciónak. Kellemetlen közeggé tud változni a középiskola egy perc alatt (igen, a bullying egyre nagyobb probléma az egész Világon, és elég kilógni picit a közegből, hogy rád szálljanak a többiek), de minden életszerűsége ellenére az antagonista/antagonisták részéről ez vékonyka indíttatás.

Ami eddig jól működött, az most is egészen nézhetővé, filmmé teszi a Carrie-t. Julianne Moore kiváló a bigott, vasmarkú, és lányát szigorú szabályok szerint nevelő édesanyaként, és kapcsolatuk is egészen jól működik a film egésze alatt. Elpörög, leköt, csak épp nincs ok rá, hogy még egyszer megnézzük majdnem ugyanazt a filmet, picit modernizálva.


The Blair Witch Project (1999)

Sokan, sokféleképpen elmondták már a véleményüket a '90-es évek egyik legjobb horrorjáról, found footage-ek egyik úttörőjéről. Ehhez sokat hozzátenni csak akkor lehetne, ha a moziban izgultam volna végig, amit látok 1999-ben, erről azonban lecsúsztam. Persze ez a moziban ütött igazán: a hitelességet alátámasztó filmindítás, valamint a film puritán lezárása igazán a teremben üthetett nagyot. Ha ezt a fajta realitás-érzetet elvesszük a The Blair Witch Projecttől, már kevésbé tudja megállni a helyét, öregedni pedig kizárólag rosszul tud a trend és a műfaj kifulladása okán. Persze, ettől még az egyik legjobb horrorfilm, ami valaha készült, viszont nehéz helyzetben van. Nem tud új nézőközönséget megfogni már magának. A három fiatal eltűnését bemutató film az elejétől a film utolsó néhány másodpercéig csúcssebességgel robog, és tartja pattanásig feszülve az ember idegeit.

A három fiatal viszonyrendszere kortalanul tud bárkit megfogni: a térkép elvesztése, az egyikük eltűnése úgy görgeti előre az eseményeket, hogy a korábbi vicces poénkodás egészen embertelen katatóniába csap át. Ez a rész az, ami igazán élvezhető, azonban sokakkal szembemegyek, és véleményem szerint a lezárás nem elég borzalmat keltő. Érthető, hogy a misztikum megtartása érdekében nem mutogatják a boszorkányt, de például a kezének látványától sem sérült volna a film egyetlen aspektusa sem. Viszont bármiféle bizonyíték híján a film a legizgalmasabb perceiben veszíti el erejét. Klasszikus, zseniális alkotás, de a mai közönségnek könnyen kihagyható.

Blair Witch (2016)

A sokáig csak The Woods néven futó projekt az utolsó pillanatban lett átkeresztelve Blair Witch-re, felfedve ezzel az egyértelmű kapcsolódását a '90-es évek egyik legjobb horrorjához. Első látásra érdekesen hangzik, hogy egy csapat újra bemerészkedik a híres Black Hills Forest-be, a dolog szépséghibája azonban éppen annak oka. A játékidő első néhány percében ugyanis elindul egy idióta alibi körítés, miszerint a korábban eltűnt Heatherről felvételeket talál a testvére, és letojva az addig eltelt húsz évet, haverjaival és helyi vagány vezetőikkel elindulnak, hogy fényt derítsenek a rejtélyre.

A nevetséges alapfelvetésen túllendülve a Blair Witch előrehaladtával egyértelművé válik, hogy a film a szolgai másolást veszi fő csapásirányának, és néhány high-tech butasággal, és a technika túlhasználásával, de pontosan ugyanazt az utat akarja bejárni, mint a nagy előd. Tartogat izgalmas pillanatokat, de az idióta jump scare-eken kívül csak a finálé lesz úgy igazán székbe szegező. Ott ugyanis magára talál a film, kár, hogy csak egy laza tíz perc erejéig. A Blair Witch a fináléban bátran azt mutatja, talán még picit többet is, mint amire anno vágytunk. Hogy a filmélmény ne legyen teljes, azért a szemfüles nézők észrevehetnek benne egy meta-szálat is, ami egyébként teljes logikai ellentmondásba zavarja az alig másfél órás horrort, így remélhetőleg végre búcsút mondhatunk a Black Hills Forestnek.