Egy mozibuzi kultnaplója

A tavalyi nagy visszatérés, az Ébredő Erő mintha kettészakította volna az addig sem egységesnek kinéző univerzumot. Nosztalgia ide vagy oda, a Jurassic World szintű hajbókolás nem mindenkinél váltotta ki ugyanazt az összehasonlíthatatlan érzést, amikor a szívizom összerándul, a könnyek pedig puszta boldogságból potyogni kezdenek. Mert bizony 2005 eléggé rég volt, és adta már magát egy újabb felvonás lehetősége. Ezután pedig valamennyien próbáltunk szkepticizmus nélkül beülni a Zsivány Egyesre, valahol a büfé körül, vagy a terem előtt hagyni minden aggodalmunkat...mert a Zsivány Egyes a Jedi visszatér óta a legjobb Star Wars film, de messze az egyik legjobb háborús dráma, amit mostanában készítettek.

Ez azért meglepő, mert egy olyan történetből filmet készíteni, aminek tudjuk a végkimenetelét, hiszen rongyosra néztük az eredeti trilógiát, egyszerűen elképzelhetetlennek, sőt, lehúzásnak tűnt. Ennek ellenére a Disney-nél egy igazán érdekes marketing-hadjáratba kezdtek, és a Zsivány Egyes után nem vagyok benne biztos, hogy a fiatal Han Solóról készülő produkcióval kapcsolatban ignoráns tudok majd maradni.Mert a produkció története egészen pontosan akörül forog, hogy a fiatal Jyn Erso (Felicity Jones) szülei még az ókorban, pontosabban csak az édesapa (Mads Mikkelsen), a Birodalom kezei között munkálkodott, ám amikor rájön, hogy miféle dolgok mennek ott fent a magasban, dezertált. A család remete életét egy nap megzavarja az egykori főnök úr, Crenic (Ben Mendelsohn), aki erődemonstrációval, akarom mondani hat-hét rohamosztagossal akarja rávenni, sőt megparancsolni a férfinak, hogy térjen vissza, és folytassa munkáját, hogy végre befejezhessék a Halálcsillagnak keresztelt szuperfegyvert. A férfi elhurcolásával a gyermek egyedül marad, felcseperedik, és gyorsan az ellenállás, a lázadók bűvkörében találja magát, akiknek egy a céljuk: elpusztítani a mindent elsöprő és rezsim alá hajtó fegyvert, mielőtt még a Birodalom totalitárius diktatúrába nem kezd.

Biztosan érezhető, hogy mivel pontosan tudjuk a dolgok végkimenetelét, Gareth Edwards és az írók könnyen beleeshettek volna abba a hibába, hogy rutinszerűen levezényelt biztonsági játékkal viszik végig a hosszú, eddig nem ismert diadalmenetet, ami eszméletlenül sok erényt rejt magában. A Zsivány Egyes nem csak az év egyik legnagyobb meglepetése, de az egyik legjobb háborús "dráma", ami mostanában a moziban landolt. Szerencsére a Star Wars világára jellemző "mindenki vagy fekete, vagy fehér"- ideológiát még a jegyzetfüzetből is jó erősen kiradírozták, hogy nyoma se maradjon, így kaptunk egy igazán emberi, esendő világot, melyben bizony hullanak a tagok a szembenálló táborokból egyaránt.Ezért jár a gratuláció a Zsivány Egyesen dolgozóknak, ugyanis hét rész is kevés volt ahhoz, hogy a karakterek munkálkodásai során azt érezhessük, ez és ez bizony nem olyan makulátlan személyiség, tett már rosszabbat is életében, mint egy csomag gumicukor ellopása a sarki boltból. A lázadók nem tisztalelkű, igazukat védő csoportosulás, akiknek eddig hittük őket. A jó ügy érdekében bizony ők is tesznek elég kemény dolgokat, ennek ékes példája a Diego Luna által alakított Cassian Andor. Az újítások egyike, amiért szintén hálásak lehetünk és megnyugodva hagyhatjuk el a mozitermet, hogy bepillantást nyerhettünk a lázadók közötti csoportosulásokba is. Eddig valószínűleg sokunk úgy tekintett a harcos szembenállásra, mint egy egységes, a zsarnok elnyomás ellen fellépő szervezett csapatra, viszont most derült csak ki igazán, hogy frakciók szembenállása nehezíti eggyé válásukat.

Egyeseknek ez a mélységű történet egyébként eléggé alibinek fog hatni. Végül is A-pontból B-pontba való eljutás a cél, viszont egyáltalán nem olyan egyértelmű a történet viszonylagos egyszerűsége, mint amilyennek elsőre tűnik. Az egész világ megformálása teszi olyan háború előtti feszült toporgássá, aminek hatására bármikor felrobbanhat az univerzum és elkezdődhet a mindent felemésztő, súlyós emberáldozatokat követelő nyílt szembenállás. Minden jármű, helyszín, színkezelés a szürkés, fehéres, kopottas eredeti trilógiához nyúl vissza, erősen retró érzetet adva a filmnek. A Zsivány Egyes ezért tud ilyen gyönyörűen illeszkedni a sorba lelki szemeink előtt.Bár a torta természetesen nem tökéletes: a film kezdése egészen döcögőssé teszi az egyébként később magára találó tempót. Majdnem abba a hibába esett, mint a John Carter néhány évvel ezelőtt, hiszen annak is túl sok kezdeti információval kellett ellátnia a nézőt majdhogynem követhetetlenné téve a sztorit. Nem annyira érezhető a probléma, mint az említett példánál, de kapkodó üzemmódban kell ledarálniuk a film expozícióját, hogy minden lehetséges elem benne legyen a tervrajzokért induló csapatka beszivárgásában.Apropó, a csapat. A másik kisebb sóhajtozás oka pont ők lehetnek annak ellenére is, hogy egészen magas diverzitású az összkép, a vehemens Jyn Ersótól a vak Chirrutig. Érezhetően sok energiát öltek a karaktermegformálásba az írok, minden megmozdulásuknál együtt tudunk érezni velük, mégsem keltik azt az érzést, hogy eleget tudunk róluk. Persze az egész koncepciót is felfoghatjuk úgy, hogy a Zsivány egyes egy olyan történetet mesél el, ami látszólag nem olyan nagyívű, hogy a kánonba közvetlenül illeszkedhessen. (Pedig az egyik legigényesebben összetett spin-off még így is, amit eddig készítettek.) Végtére is "csak" egy csapatnyi lázadó próbál suttyomban beszivárogni valahova, a lehető legnagyobb figyelemeltereléssel.

Szóval minden ízében oldschool film a Rogue One, és a legjobb dolog, ami két számozott rész között történhetett. Minden szegmense a helyén van, minden illesztés, ami a harmadik és negyedik epizód közötti kapcsot jelenti, tökéletes, és momentumaiban inkább a magasba emelt eredeti trilógia csúcspontjait villogtatja meg, mint az előzményét. A Disney bátor attitűdje még a végén egy sor meglepetésfilmet fog eredményezni?