Egy mozibuzi kultnaplója

Biztosan létezik közvéleménykutatás arra alapozva, hogy mikorra tehetnénk a szuperhősök igazi nagy hullámának megjelenését a filmtörténelem kockakövein. Mérget vehetünk rá, hogy lenne olyan, aki a '90-es éveket mondaná zsigerből, mások a kétezres éven rugóznak, és az X-Menen. Az említett évdifferencia esetünkben azért sem jelent problémát, mert A hihetetlen család megjelenése egy olyan időszakra tehető (2004), amikor az első igazi nagy hollywood-i szuperhős produkciók már meg-megjelentek, élükön a mutánsokkal, valamint az osztatlan sikernek örvendő Pókemberrel. A hihetetlen család azonban megérdemli a valaha készült egyik legjobb szuperhősfilmje címet, még ha Amerika később is kezdte el ontani magából az igazi nagyágyúkat.

A siker oka egyértelműen az a '86-ban alapított animációs cég, ami a Disney csoport mellett a legmaradandóbb alkotásokat hozta el nekünk. A Pixar 2004-es sikere persze nem volt megalapozatlan: addigra olyan filmekkel szilárdította meg jóhírét, melyek a filmtörténelem oszlopos képviselői lettek. A Toy Story-sorozat, az Egy bogár élete (Bug's Life), a Szörny Rt. (Monsters, Inc.) és a Némó nyomában (Finding Nemo) után a kedvenc szuperhős családunk is a megbecsültség és legkiválóbb animációk mauzóleumába léphetett.Vicces belegondolni, hogy mi lett volna, ha ezt a filmet most készítik el, egyfajta fricskaként a hősközpontú filmgyártás eszméletlen tempójára reagálva. Óriási sikere biztosan meghatványozódna, ugyanis pont arról szól játékidejének egy részében, ami a Marvel és DC előzményfilmjeinek első fél órájában, negyven percében le van tudva. Ugyan itt már egy visszavonult hősházaspár képezi a történet magját, azonban a játékidő tetemes részében azt látjuk, hogy ezek az emberek (mert jobbára emberek) hogyan és miként élik meg az unalmas, hétköznapi életet. Milyen érzés egy irodában robotolni egy zsarnok főnöknek, amikor tudod, hogy akkora erővel rendelkezel, hogy tonnákat mozgathatnál? Milyen otthon lenni főállású anyaként a csecsemőddel, és nevelni a két tinédzseredet? Hogyan tudsz számot vetni a korábbi életeddel, és átadni magad maximálisan annak, amire a társadalom és a benne élők "ítéltek"?Brad Bird zsenijét dicséri, hogy bár a teljes film nem erről szól, amikor a karakterek számára unalmas pillanatokat nézzük, számunkra pont ez lesz A hihetetlen család pikantériája. Látni, hogy a Mr. Incredible birka módon válaszolgat főnökének, amikor az épp a fejét mossa, vagy hogy Elastigirlnek (bocsánat, kerülném a Nyulányka magyar nevet) mekkora nehézséget okoz három gyerekkel egyszerre foglalkozni a hétköznap esti vacsoránál. Azért ilyen izgalmas mindenki, mert Bird a kiváló történet megírásán túl életszerű, szerethető, és nem utolsó sorban megírt karaktereket ad a nézőnek. Mindenki érdekes a maga szokásaival, erejével, még a legkisebb poronty is, akiről nem sokat tudunk meg a film legvégéig. A megírtság pedig a történet egészére is értendő, a The Iron Giant írója és rendezője gyönyörű ívben mutatja be nekünk, hogy az egykori szuperhősök miként tudják felépíteni teljesen átlagos életüket, és a családon keresztül az is kiderül, hogy mi történik, ha a családfő tilosban járva, egyrészt önmagáért, másrészt a családjáért mégis visszakacsintgat letűnt dicsőségének óéveire.Mindez a profizmus még keveredik egy James Bondra hajazó filmzenével, egy megalapozott indítékkal rendelkező gonosszal (akihez hasonlóért azóta is sírunk majdnem minden évben, amikor egy Marvel/DC filmet nézünk), valamint a kötelező számba menő szemet gyönyörködtető animációval. Hangulatában ez már érezhetően nyit afelé az irány felé, hogy az idősebb, érettebb nézők is szórakozást lelhessenek porontyuk mellett a moziszékben, ugyanis egy sor olyan kérdéskört és fogalmat jár körül, amiről a fiatalabbaknak fogalmuk sincs. Nekik ott van minden más: a faltól falig akció a film második részében, egy minden további nélkül szerethető, szimpatikus család, és a tudat, hogy egy nagyon szépen megcsinált filmet nézhetnek.