Egy mozibuzi kultnaplója

Zhang Yimou (vagy épp fordítva) Kína eddigi legdrágább filmjével állt elő A Nagy Fal esetében, ami nemzete tradicionalitását ötvözi az amerikai filmgyártási mechanizmussal és szellemiséggel. Könnyed, izgalmas kaland/akció/fantasy, de nem tartalmaz már annyi wuxia-érzést, és magvas gondolatot, mint korábbi alkotásai.

Függetlenül attól, hogy kinek készült, A Nagy Fal esetében egyszerre lehet elégedett a kínai, az amerikai néző is. Sőt, egyébként mindenki más is, aki könnyed szórakozást keres másfél óra erejéig, mert egyik-másik mostani blockbusterrel összehasonlítva a kínai kultúrából építkező film nem nézi hülyének a nézőjét, szimplán azt mondja, hogy túlzott gondolkodás nélkül szeretne szórakoztatni. A kínai azért lesz az egekben, mert egyébként az egész film az ő kultúrájára épít, egy hadosztály kínai statiszta vonul fel a falon, büszkék lehetnek a vízionárius rendezőjükre és egyébként tetemes részében a saját nyelvét hallhatja a játékidő alatt. Az amerikai pedig törüli szemét és száját Matt Damonnal vagy éppen a Trónok harcából ismert Pedro Pascalllal, és összességében a brutális méreteket öltő látványvilággal.A Nagy Fal ilyesmi hangos adrenalin bomba-film, ilyesmire is érdemes készülni, amikor beülünk a moziterembe. A Matt Damon által alakított William társaival Kínában kalandozgat, hogy végre valahára megszerezzék a híres fekete port, amivel majd jól meggazdagodnak némi kereskedelmet folytatva. Az útonállók azonban Kína dimbes dombos területén banditák elől menekülnek, valamint az éjszaka folyamán egy titokzatos szörny is rájuk támad, ami továbbállásra kényszeríti őket. Hogy lerázzák a banditákat, megadják magukat a Nagy fal őrségének, megkockáztatva a lehetőséget, hogy nem kell egy tömlőcben rohadniuk. A szörny karjának bemutatásakor persze felbolydul a fal őrségét alkotó kommuna, ugyanis a legenda szerint ezek a szörnyek támadják meg hatvan évente a falat, és próbálnak betörni, hogy elpusztíthassák Kínát, és a Világot. A szörnyek inváziója nyomán csakhamar felvonul a teljes hadosztály és a két tolvaj élete addigi legnagyobb csatájába kerül, ahol nem egyértelmű, hogy melyik opciót válasszák. Jobb hősként résztvenni a háborúban, és esetlegesen meghalni, vagy csak szimplán érdemes lenne elrabolni a port és továbbállni? Lényegében annyit érdemes a filmtől várni, ami és amennyi kiderül a tartalomismertetőből. Zhang Yimou, bár tud ennél többet, mint azt a Hős és a Repülő tőrök klánja kapcsán láttuk, most inkább egy amerikanizált, vagy pontosabban egy olyan produkciót álmodott meg, ami tető alá tudja hozni a két teljesen eltérő kultúrát. Ott és azt fogja meg, ami közös bennük: a látvány, és a fantáziavilág iránti fogékonyságot, nem a történetet. Így A Nagy Falban jól megkoreografált jelenetekben irtják a katonák a gonosz szörnyeket, akik egyébként eléggé alibi indokkal (kapzsiság, ők a szörnyek) akarják lerohanni és kiirtani az embereket. A film természetesen akkor jó, amikor élvezhetjük a faltól falig akciót, aminek minden másodpercén látszik az igényesség és a rá költött pénz. Sírtunk az Assassin's Creed esetében, hogy nem igazán látszik, hogy mire ment el majdnem 135 millió dollár. Aki annál a filmnél fanyalgott, máris válthatja a jegyét erre: A film első öt percében olyan erődemonstráció látható a katonák felvonulásával, amilyet már rég láttunk. Minden a helyén van: a katonák páncélja, a tábornokok kinézete, a hadegység felosztása és kinézete, valamint nem utolsó sorban, minden összecsapás. Ennek érdekében Yimou nem is erőlteti különösebben a cselekményt, nem helyez bele fordulatokat.
Az amerikaiak persze örülhetnek, a sor kínai színész mellett azért megkapják a jófiú Matt Damont, akiről egyébként is lehet gondolni, hogy soha semmi rosszban nem sántikál. Túl babaarcú ahhoz, hogy másfél órán keresztül a gonoszkodásait, átveréseit kelljen néznünk. Talentumban A produkció nem vár el tőle semmi különöset, feladata annyi, hogy egyetértsen, megjavuljon, és kőkeményen vegyen részt a rémségek elleni harcban. Ezt pedig humorával karöltve mindenféle nehézség nélkül tudja is hozni. Szerencsére nem műmájer poénkodást tolnak a bajtársával, így a látvány folyékonysága mellé kísérőként tud társulni.

A Nagy Fal azokat fogja igazán szórakoztatni, akik képesek átadni magukat egy ártatlan fantasynak. Nem fogunk rá úgy emlékezni, mint például egy Gyűrűk urára, vagy Harry Potterre, de a könnyed januári mozis hónapban felüdülést volt egy olyan filmen ülni, ami nem néz hülyének, mégis szórakoztat. Azt teszi, amire hivatott, bár a csőegyszerű történeten azért legalább egyet csavarhattak volna.