Vannak azok a filmek, amik már a készülésük pillanatában is arra vannak ítélve egyes nézők szemében, hogy csak egy bizonyos szintet üssenek meg. Ez hatványozottan igaz azokra a termékekre, amik alapanyagukat tekintve sem túl bonyolultak, és kövezzetek meg, de aki azt hitte, hogy a hiperaktív és szuperszónikus sündisznó világából akár csak egy érdekes filmet is össze tudnak majd hozni, az álomvilágba költözött egy rövidebb időre.
Mondjuk ebből kifolyólag kimondottan ekézni sem szeretném a filmet, ugyanis hozta, amit kötelezően ígért. Plusz a játékidő sem volt több túl sokkal, mint amennyinek kellett volna lennie.
Megkaptuk egy rövid eredettörténet kapcsán, hogy a cuki Sonic miért jön át éppen a mi világunkba, és hogy szegény magányosnak érzi magát, amit egy jó kis EMP-generálással fejel meg. Erre a kormány odaküldi a helyszínre kedvenc Ace Venturánkat, a Dr. Robotnikot életre keltő Jim Carrey-t, hogy kezelje a helyzetet, és derítse ki, hogy mi folyik ott vidéken. Sonic közben gyorsan barátságba gabalyodik a helyi seriffel (James Marsden), aki természetesen nem tudja magára hagyni a folyton dumáló kis lényt.
Kb. ennyire patikamérleg a film minden tekintetben, és talán ez a film egyetlen, de központi problémája. Merthogy ezek alapján nyugodtan kijelenthetem, hogy semmi meglepő vagy érdekes nem volt a filmben. Minden olyan alapozó, minden olyan kis átlagos eredetsztori, és a forgatókönyvért felelősök is maximum a határidőnaplójukban való negyedéves forgatókönyv-kipipálás erejét csoportosították ebbe a filmbe. 
Ezen túl viszont a film kedves, semmiféle explicitség nincs benne, és mondhatni jól lövi be azt a célközönséget, akihez leginkább szólni akar. Hiszen nem hiába citálták vissza Jim Carrey-t sem, aki mint tudjuk, elég jó komikus ahhoz, hogy ezt a három mondattal rendelkező gonosz karatert is eljátssza. Hogy ezek a szerepek mit váltanak ki egy egészséges humorral rendelkező felnőttből, azt nem tudom biztosan megmondani (személy szerint kínosnak éreztem minden mozdulatot), viszont a gyermekek ezeken egészen jól fognak szórakozni, és akkor még a cuki bébi Sonicot csak egy fél mondat erejéig említem meg. Olyan ártalmatlan a Sonic the Hedgehog, hogy két nap múlva már semmire nem fogunk belőle emlékezni. Max. arra, hogy a nézők mennyire zabosak lettek a régi kinézetre, ahogyan a stúdió eredetileg moziba akarta küldeni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
