Egy mozibuzi kultnaplója

A Moana pontosan úgy nyit, mint a legtöbb Disney mese: mindenki dalol, boldog, kéz kezet fog, mert minden rendben van, aztán egy olyan irányt vesz, amivel csak félig tudja magáról levetkőzni a tipikus "királylányos-film" elemeket. Színes, szagos, gyönyörű animációs film, ami ugyan nem ér fel kreativitásban a Zootopiához, de abszolút megéri megnézni.

Tekintve, hogy egy olyan hiánypótló céllal készült, aminek keretében Polinézia gyönyörű szigetvilágára kalauzolnak el minket, hogy megismerjünk egy leányzót és népét, akik boldogan élnek egy paradicsommal rokonítható helyen mindaddig, amíg az ki nem akar múlni. Ekkor Moana, főhősünk, némi ráhatással, de útnak ered, hogy útja során előkerítse azt a Mauit, a félistent, aki az egészet elindította. Ő ugyanis megbolygatta a szigetek rendjét és azok lassú terméketlenségét, majd kimúlását eredményezte. Persze a félisten remete életmódot folytat, senki sem tudja, hol tanyázik, de a lánynak meg kell találnia, hogy együtt visszaállítsák a szigetvilág békéjét.A feladat tehát nem kisebb volumenű, mint egy egész népcsoport fennmaradása, ezért is dolgoznak rendezőink azon, hogy minél jobban megkedveltessék velünk a fő karaktert. Moana a Disney legszimpatikusabb királylányai közé tartozik: végre egy szereplő, aki nem úgy akar érvényesülni, hogy görcsösen a környezetére támaszkodik, hanem amikor érdekei, elgondolásai nem egyeznek a köz múlton alapuló hagyományaival, képes szembe menni azokkal, és saját utat taposni. Ez az előremutató mentalitás kiegészül a ténnyel, hogy Moana egyfajta vízi lény (na, jó, valamit hablatyolnak, hogy különleges a kapcsolata a tengerrel), amin viszonylag hamar megtanulja a tengerészet csínját-bínját, miután találkozik a nagypofájú Mauival. Ő le sem tagadhatná, hogy Dwayne "The Rock" Johnson kelti életre, aki kedves egoizmusával csak pozitív érzéseket kelt a nézőben. A karakterek közötti kémia egészen csúcsra van járatva, és a rendezőpáros okosan elkerüli annak a csekély lehetőségét is, hogy Maui és Moana a film végére szerelembe essen. A népe megmentése érdekében útrakelő lány portréjába valahogy nehezen férne bele egy izzadságszagú románc, ettől valójában sokkal többet kapunk. A film mögöttes üzenete is hozzájuk kötődik: mind a lánynak, mind a félistennek újra meg kell ismernie önmagát, hiszen korábbi jellemük kényszerű változáson esik át. Klisésnek hathat, de amíg Moana társadalomban betöltendő szerepe a kormányzás lenne, a lány ezt nem érzi magáénak, és a kalandot/felfedezést választja népének megmentése érdekében. Mauinak pedig vissza kell nyernie erejét (és mondhatni személyiségét is), ugyanis korábban elveszti azt, ami miatt az emberek felnéztek rá, és ódákat zengtek róla.Ezekkel a szimpatikus karakterekkel, valamint a filmtörténelem legtökkelütöttebb csirkéjével nem lehet unalmas a seetrip. Na, ez csak félig igaz: a készítők próbálkoznak mindenféle erőpróbával és lénnyel, akikkel karaktereinknek meg kell mérkőzniük, de egészen világos, hogy egy A-ból B-be tartó utazás pereg előttünk. A Zootopia komplex és újszerű világa után nem biztos, hogy hasonló kaliberű filmet kellett volna várnunk, hiszen a Pixar sem volt képes a Dínó tesóval újrázni az Agymanók zsenialitását. Üdítő viszont, hogy mögötte szív és értékes gondolatok húzódnak, ami ennyire bájossá, és dúdolhatóvá teszi a tengeri kalandot.

Ezért is sorolnám az egyértelműen jobb Disney-filmek közé. Technikai értelemben véve kimagasló másfél óra vár az érdeklődőkre, és még ha picit egyszerűbb is a történet, kárpótol minket a szigetvilág brutálisan kreatív animált kivitelezése, a hetekkel később is fütyörészendő filmzene, és a könnyed, szerethető karakterek, akik önmaguk újbóli megismerésén dolgoznak. Soha ne kapjunk rosszabb gondolatiságot animációs filmekben.